Írta: Hertelendy (Völgyesi) Lívia

Éppen 14 hónap telt el azóta, hogy víz alatt jártam. Közben megszületett a kislányom, így egyáltalán nem bánom a kimaradt időt, tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis bepótolom. Már alig vártam, hogy nagy pocak nélkül ismét fel tudjam húzni a neoprén cipzárát és végre semlegesen lebegjek abban a közegben amit annyira szeretek!

14 hónap elillant, leányzó közben fél éves lett, így felkerekedtünk és nekivágtunk egy újabb egyiptomi szafari kalandnak az Andromeda fedélzetén Honeymoon suite-ból igazi Family room-ot avanzsálva. Olyan érzés volt, mintha rég nem látott barátaimat láttam volna viszont. Rég nem cuccoltam már össze ilyen lelkesen! Gyorsan megtartott breefing és irány a zodiac. Hogy hol jártunk? St. John’s Big Gotta, így békés merülésre számítottam.

Szerencsére megvoltak a súly-zsebeim és a palackom is nyitva volt, az uszonyomat sem hagytam a hajón és a maszkpántommal sem volt gond, így 5 méteren nyomtunk egy okét és süllyedtünk lefelé.

Közel 3000 merüléssel a hátam mögött az érzés nem volt ismeretlen, mintha csak tegnap lett volna: hagytam, hogy érvényesüljenek a fizika törvényei és egyre gyorsabb ütemben ereszkedjek lefelé. 20 méter körül jártam amikor előszőr kezdtem levegőt pumpálni a jacketbe, hogy kicsit lassítsam az iramot és bevárjam a többiket. Nem vártam semmit sem ettől a merüléstől. 30 méteren közvetlenül a zátony mellett belőttem a semleges lebegést és nyolc búvárral a hátam mögött élveztem a súlytalanságot és a csendet, miközben figyeltem a zátonylakók minden apró rezdülését.

Úgy nagyjából 10-15 percet úsztunk a védett zátony mellett, ahol igazából semmi kirívó nem történt. Tekintettel a hajnali időpontra, már éppen visszaaludni készültem víz alatt, amikoris jobbra a kékség felé fordultam és a halak egy izgalmasabb összetételét fedeztem fel. Annyira lázba jöttem, hogy ki is navigáltam a kékbe a csapatot egy kicsit lejjebb ereszkedve. Ismerős volt az egyes halfajok felsorakozása és viselkedése. Bár egy idő után már csak a zátony sziluettjét láttam a hátam mögött halványan, nem volt semmi áramlat és egyre kijjebb merészkedtem, mert éreztem, hogy valami olyan látvány vár, amit nem szabad elmulasztani.

Két percet úsztam a kékben mögöttem 8 búvárral, amikor 10 méterrel alattam megpillantottam 6 pörölycápát. Ez az!!! Megvagytok! Közben beért mindenki, amit a hátba vágásokból is simán kivettem, plussz a pacsisorból és a hitetlenkedő tekintetekből.

Otthon éreztem magam és annyira jó érzés volt, hogy a tengerlakók is mellettem voltak, hogy magam is meglepődtem. Miért szeretem a Vörös Tengert? Hát ezért!