Navigáció: Főoldal » Beszámolók

Matur Suksma – Bali

Publikálva: 2010 June 17. Eddig 9,545 olvasás 5 hozzászólás

…avagy búvártúra a paradicsomban

Írta: Némethné Mánfai Éva

Az egész út úgy indult, hogy januárban kaptam egy rendkívül kedvező ajánlatot a Qatar-tól Balira. Gondoltuk, ezt kár lenne kihagyni, miért is ne mennénk vissza? Ilyen kedvező árú repülőjegyet még nem láttam, rögtön le is csaptam egy szép május közepei indulású, június elejei hazautazású időpontra. Miután egy baráti házaspár meghallotta a hírt, hogy hova készülünk, azonnal csatlakoztak hozzánk. „A rossz hír hamar terjed” – mondják…, napokon belül újabb 3 kedves búvár barátunk jelentkezett, hogy szívesen jönnének velünk. Na puff, 7 fős kis csapatunk miatt megsokszorozódnak a szervezési munkálataim.

Azt rögtön az elején tisztáztam a társasággal, hogy nekem egy kialakult elképzelésem van az útról, nem tervezem sem luxusszállodák, sem drága búvárbázisok forgalmának növelését, a legjobb ár-érték arányt képviselő helyszíneket keresem. Ha ez így megfelel nekik is, nagyon szívesen látjuk őket. Senki nem tiltakozott a tervezett low-cost ellen.

Elkezdtem hát a keresgélést a neten. Úgy terveztem, hogy 3 helyszínen fogjuk az időnk nagy részét eltölteni. 4 éjszakát Pemuteránban, hetet Tulambenben és még négyet Padangbai-ban. Igyekeztem mindenütt helyi tulajdonosú szállásokkal, bázisokkal felvenni a kapcsolatot, mert az eddigi tapasztalataink alapján ez mind árban, mind pedig az emberek kedvességében, hozzáállásában verte a „saját fajtánk” kitelepült képviselői által üzemeltetett egységeket. Természetesen a szolgáltatások minősége is nagyon fontos, de abban sincs szégyellni valójuk a helyieknek. Hosszú hetek levelezései után aztán megszületett a végleges útiterv. Bérautók, szállások, bázisok, útvonalak, kirándulások, minden kialakult, minden leszervezve, indulhatunk.

Aztán eljött az a nap is. Szép kényelmesen, a délutáni órákban indult a gépünk Bécsből. Az első etap Doháig (6 és fél óra) rendkívül kényelmesen zajlott, Férjem is és én is egy-egy 3 üléses sort „béreltünk” ki a gépen, igazán nem lehetett panasz a kényelmes economy fekvésre. Dohában 3 óra 20 percet vártunk a csatlakozásra, amit a Silver lounge–ben sikerült evéssel, ivással és netezéssel elütnünk. A következő menet elvileg már Denpasar-ig szólt, de technikai megállás miatt Singapurban is leszállt a gép. Én olyan nagyon nem is bántam, dohányos lévén, már rég szívesen rágyújtottam volna. Az 1 órás megálló során igyekeztem bepótolni az elmúlt órák hiányosságait. Ha már Singapur, egy nekem nagyon muris élmény: sok repülőtéren megfordultunk már, de ez az egyetlen, ahol egy mosdó ablakán kinézve egy Airbus A380-as szemez veled. Innen már tényleg csak egy szusszanás és máris Balin voltunk. A teljes utazás időtartama 20 óra 50 perc. Túléltük, utólag már nem is volt olyan vészes.

A reptéren 3 bérelt autó várt bennünket. Megmondom őszintén, kissé kaján vigyorral a szám sarkában vártam az indulást, kíváncsi voltam rá, hogy a teremtés koronái – FÉRFI útitársaim -, hogy fognak megbirkózni a rájuk váró nehézségekkel? Azt említettem már, hogy én tősgyökeres autóvezető vagyok Balin? Az elmúlt 3 alkalommal, amikor ott jártunk, összesen kb. 7-8 hetet levezettem már a szigeten, ahol az autók baloldalon közlekednek és a jobb oldalon van a kormányuk. Nehezítésül pedig általában nincs automata sebváltó bennük. Én nagyon imádtam az egészet, remek kihívás, hogy tudsz beilleszkedni nem csak a „rossz” oldalon közlekedésbe, de abba a semmivel össze nem hasonlítható forgalmi kavalkádba, ami ott van. Nem mondom, az első ottani élmény nekem sem volt túl rózsás, de ha jól rémlik 2-3 nap után már roppantul élveztem az egészet, és nagyobb bátorsággal, mint meggondolással toltam le az útról gyenge kis bérautónkkal a helyi járműveket. De én persze „csak” egy lány vagyok. És ha még egy rendes autónk is lett volna…

Na de térjünk vissza a reptéri parkolóba. A fiuk első problémája mindjárt a „melyik oldalra üljek, ha én akarok vezetni” volt.
Mivel este 8 körül értünk Denpasarba, a koromsötét sem könnyítette helyzetüket. Megegyeztünk, hogy én leszek a vezérautó és ők szorosan mögöttem jönnek, így könnyebb lesz nekik az átállás, hogy a megfelelő oldalra forduljanak egy-egy körforgalomban, kereszteződésben. Lassan elindult a konvoj a szálloda felé. Azt az igazság kedvéért meg kell említenem, hogy nekem nem csak az elmúlt évek vezetési tapasztalatai segítettek, hanem kiváló mitfárerem is. Férjem remek tájékozódási képességével és GPS-ével megáldva irányított a szállodába. Sajnos az esti óriási forgalomra sem voltak felkészülve útitársaim. A rövid út során többször is leszakadtak, helyi rutin hiányában nem voltak elég bátrak/rámenősek, így néha egész tucat autó és motoros horda ékelődött közénk. Már nekem is kezdett lehervadni a vigyor a képemről, kezdtem aggódni, hogy nem állítottam-e túl nehéz feladat elé őket? A nem egészen 10 perces utat sikerült egy jó fél óra alatt leküzdenünk, úgy hogy közben háromszor álltam félre és vártam be őket.

Halleluja, megérkeztünk!!!

A szállodában kellemes meglepetés várt bennünket. Az előre lefoglalt és kifizetett standard szobák sajnos renoválás alatt álltak, így kénytelenek voltunk elfogadni helyettük 4 luxus bungalót. Mikor megláttuk, hol kell aludnunk, már bántuk, hogy csak egy éjszakát töltünk itt. Gyors zuhany és irány egy kis séta. Helyi telefonkártya vásárlás, néhány Bintang (lokál sör) és Mix Max (helyi Bacardi Breezer) fogyasztás annak örömére, hogy ismét itt lehetünk, kicsi tenger nézés, majd irány az ágy.
Másnap reggel mindenki elővetette a térképet és kijelöltük az első uticélt, mondván, hogy bár megpróbálhatjuk, de kevés az esély rá, hogy a 3 autó együtt tudja megtenni az utat odáig. Az út elején, míg kikeveredtünk a turistás Kuta, Legian, Denpasar részről, még többször félreálltam és bevártam az eltévedt, vagy csak lemaradt kocsikat. Szerencsére innentől már a helyi telefonkártyák segítségével olcsón és gyorsan tudtunk egymással kommunikálni, ha valaki elveszett, azonnal a jó irányba tudtuk terelni.

Nagyjából sikerült együtt eljutnunk a csodaszép Bratan tó Ulun Danu templomához. Innen északnak indultunk tovább a következő uticélhoz, a Gitgit vízeséshez. A parkolóban a bérelhető esernyő volt a sláger, de mi úgy döntöttünk, vége az esős évszaknak Balin, minek is kellene az nekünk? Lehet, az árusok már tudtak valamit? A lezúduló víz remek látványát, a közben eleredő záporeső sem tudta elrontani. Kissé nedvesen indultunk tovább Singaraja irányába, ahol terv szerint egy kis szusszanásra meg akartunk állni. Mire odaértünk olyan fergeteges zivatar fogadott bennünket, hogy az ablaktörlő alig bírt megbirkózni vele. Természetesen ugyanazzal a lendülettel át is mentünk a városon. Na ennyit arról, hogy a május vége már nem tartozik az esős évszakhoz Balin. Lovina, a következő célpont, egy viszonylag nyugodtabb, kellemes turistaparadicsom a sziget északi felén. Sokkal csendesebb, mint a Kuta-i környék, ha valaki nem a bulizást részesíti előnyben, hanem békés, tengerparton eltöltött napokra vágyik, ez a neki megfelelő hely. Megálltunk egy kis bolt előtt, hogy a Bintang adagunkat beszerezzük és megbeszéljük, hogyan tovább. Megálljunk egyet kajálni és sétálni a parton, vagy folytassuk az utazást? Mivel a célállomás még bő egy órára volt előttünk és késő délután volt már, úgy döntöttünk, nem várjuk meg a 6 órát, amikor a nap lezuhan Balin, hanem még megpróbálunk világosban Pemuteránba érni. Ez jó döntésnek bizonyult. Szép kényelmesen autózva, még sötétedés előtt értünk be a kisvárosba, ahol megkerestük a bázist, ahol előre le volt szervezve a következő napok programja. Mivel itt szinte minden búvárbázis egyben resort is, vagy fordítva, egy helyen van a bázis, a szállás és az étterem is. Mi a K&K Dive Resort, Rare Angon Homestay nevű kis szállását választottuk ki.

Sajnos összesen csak 3 házikóból áll az egész (2 klímás és egy ventillátoros bungalójuk van), így a csapat egyik fele egy közeli, hasonló stílusú resort 2 bungalójába lett elhelyezve. Bűbájos, helyi stílusú, egyszerű kis bungit kaptunk, természetesen klímával és nyitott fürdőszobával. Arrafele sok szállásra jellemző, hogy a fürdőt fal zárja körül a belátás ellen, de annak csak egy minimális része fölé nyúlik be a tető (mosdó, wc fölé), a nagy része fölülről nyitott, ahol olyan, ember méretű virágok burjánzanak, amiket itthon mutatóban sem látni.

Ha akarod, este akár a csillagokat is számolhatod zuhanyozás közben. Nekem nagyon bejött ez a feeling. A szobához egy vele azonos méretű fedett terasz is tartozott, amin a szúnyogok ellen függönnyel védett ágy, asztalka, fotel, és még egy hencser volt. A bungalót természetesen ottani szentek szobrai védték, akik minden nap megkapták a helyiek felajánlásait (virágok, kis rizs, füstölő). Szóval teljes kényelemben és biztonságban voltunk.

Mr. Ketut-al a bázis tulajdonosával még egyszer leegyeztettük a tervezett merülések menetét, majd egy jó vacsora, némi koktél és friss gyümölcsből mixelt juice elfogyasztása után nyugo-vóra tértünk.

Másnap elkezdődött a kemény munka, amiért mentünk. Merülés, merülés és merülés, amíg csak bírjuk. A csapat kétfele szakadt. Mivel a férjemmel már többször is jártunk a környéken, nem akartuk ugyanazokat a helyeket megmerülni ismét. Mi inkább olyanokat választottunk, amiket még nem láttunk. A többieknek viszont vétek lett volna az előzőeket kihagyni, így őket oda vitték, mi ketten pedig felfedező túrára indultunk. 11 merülés fért az ott eltöltött néhány napba, a teljesség igénye nélkül a következő helyeken járt a csapat: Menjangan – több merülőhelye, Secret Bay, Pemuteran – lokál merülőhelyek, Puri Jati

Remek 4 napot töltöttünk itt. Mr. Ketut és munkatársai jóvoltából profin megszervezett és vezetett merülésekben volt részünk, a bázis és a szállás személyzete igyekezett még a gondolatunkat is kitalálni, segítőkész, kedves és igen barátságos helyi emberkéket ismertünk meg bennük. Ilyen az igazi Bali, ezért szerettünk bele.

Pemuterán után a társaság „elsőbalis” fele Ubudba indult, hogy a merülések mellett egy kis kultúra is ragadjon rájuk. Ők 3 napot ott töltöttek, majd ezután csatlakoztak újból hozzánk, akik régi visszajáróként, most a merülésekre fektettük a hangsúlyt és Pemuteranból egyenesen Tulambenbe mentünk, hogy ott folytassuk a túrát.

Tulamben: ha mondhatok ilyet, Bali a szívem csücske, de ezen belül Tulamben a „legcsücskébb”. Első Balin töltött nyaralásunk alkalmával ráleltünk a Puri Madha búvárbázisra, ami a falu legvégén, a tengerparton, közvetlenül a Liberty roncsával szemben található. A helyiek által üzemeltetett kis bázison remek emberekkel találkoztunk.

Az elmúlt évek alatt a bázis mellett üzemelő szállás teljesen átalakult. Új, klímás házikók épültek, parkosítottak, így természetesen egy ideje már a szállásunk is itt volt. Most ismét ide tértünk vissza, ahol már régi ismerősként, barátként vártak bennünket.

Gyors kipakolás, búvárcuccok összeszerelése, aztán egy-két pohár „hungarian arak” mellett megbeszéltük a következő napok merülési terveit. Azt már itthon elhatároztuk, hogy Tulambenben a lehető legtöbb időt merüléssel töltjük. Mindjárt másnap bekezdtünk egy hajnali 6 órás Libertyvel, ami annyira jól sikerült, hogy azt minden reggel megismételtük. De ne fussunk ennyire előre az időben.

Másnap hajnal, első merülés a roncson. Szinte teljesen sötétben öltöztünk be, a nap első sugarai már a víz alatt értek bennünket. Tökéletes nyugalom, csend, béke. Velünk együtt alig néhány elvetemült búvár kergette csak az ébredező halakat a roncs körül. Minden a várakozásunknak megfelelően alakul. Ott vagyunk a hajó végében, amikor a bumphead csapat még kissé álmosan összeverődik és elindul nappali tartózkodási helyére a Coral garden fele. Arrébb egy öreg és termetes barracuda takaríttatja éppen a fogsorát. A hajó oldalánál 3 méretes sügér veszekszik a vadászterületen. Lassan lebegünk és élvezzük az ébredező természet csodáit, amikor a tökéletes csendet irgalmatlan kolompolás, kocogtatás, dudálás, shékelés űzi el. Vezetőnk őrült tempóban indul a hajó másik vége felé. Mire magamhoz térek, már senkit sem látok a csapatból, csak távolodó, homályos foltokat vélek felfedezni magam előtt. Mi a fene történt? Mi ez a borzalmas zaj? Miért hagytak itt a többiek? Most mit tegyek, fotózgassak, bogarásszak tovább itt, vagy menjek utánuk? A kérdés nagyon hamar eldőlt. Szemből, a többiek távozásának irányából egy helyi guide érkezik sebesen, éppen annyi ideje van csak, hogy mutasson nekem egy egyezményes kézjelet. Előrenyújtotta az ujjait, a tenyere és a kézfeje összeért, a két hüvelykujjával pedig alul és fölül kalimpált. Úristen, ezt már láttam valahol… A lábam hamarabb kapcsolt, mint az agyam. Még nem is voltam egészen tudatában a jel jelentésének, mikor már teljes sebességgel a megadott irányba robogtam én is. A szívem a torkomban, nem tudom, hogy a gyors úszástól, vagy a várható találkozástól. Ez nem lehet igaz. MOLA MOLA a Libertyn?

És mégis. Alig egy perc múlva megláttam a hajó fölött lebegő, tátott szájú óriást, amint éppen tisztogatják a zászlóshalak. Körülötte 8-10 ugyancsak tátott szájú búvár lebegett és nem akart hinni a szemének és a szerencséjének. A zászlóshalak kissé tétováztak, hogy ennyi tátott száj láttán kivel is foglalkozzanak? A búvárok túl sokan voltak, nem fértek bele a napirendbe, így maradtak a molánál. Az egész ámulat nem tartott tovább 3-4 percnél, aztán vagy megunt bennünket a „kicsike”, vagy éppen befejeződött a takarítás. Mindenesetre még belemosolygott a férjem kamerájába, pózolt egy portré erejéig nekem is, majd elhúzott mellettem és hamar eltűnt a nyílt víz irányában. Egy ideig megpróbáltam követni, de sajnos sem a sebesség, sem a növekvő mélység terén nem voltunk pariban. Feladtam és visszafordultam. A látvány, ami fogadott, pont annyira szokatlan, mint a mola mola Tulambenben. Egy tucat búvár táncolt, ujjongott, hadonászott őrültűl. Még a sokat látott helyi vezetők is magukon kívül voltak az izgalomtól. Hát igen, rendesen felborította a megszokott napi rutint ez a csodálatos állat. Miután lenyugodott a csapat, bóklásztunk még egy kicsit, majd irány a part. Még ki sem értünk a vízből, a személyzet máris azt kérdezgette tőlünk, hogy mi is láttuk-e a molát? Ez igen, gyorsan terjed a hír errefele. Aztán még napokkal később is megszólítottak bennünket a parton az árusok, az éttermekben, a boltokban a személyzet és rákérdeztek, hogy mi is azon szerencsések közé tartoztunk-e, akik láttál a halat. Igen, sőt ha jobban belegondolunk, szerintünk csak azért jött fel a mélységből, hogy köszöntse a visszatérő vendégeket (bennünket) első merülésükön. Amint átöltöztünk, mi is világgá sms-eztük az élményt, de többen nem vettek bennünket komolyan. Ubudban kultúrálódó barátaink is a hitetlenekhez csatlakoztak. Ők valami hegyi óriás gorillát hoztak ellenpéldának, amit a Monkey Forestben láttak, de ezt mi nagyon gyenge visszavágási kísérletnek értékeltük.

Az ezt követő merülések már nem hoztak ekkora meglepetést, azok pontosan a tőlük elvártakat adták. Ezek már csak apróbb, de további csodák voltak. Többször végigmerültük Tulamben valamennyi merülőhelyét, de a tőlünk már megszokott, elég speciális módon. Bérelt dzsipjeink hátuljába a bázison a srácok berakták a cuccainkat, kocsival átmentünk a merülőhelyre, ott némi apróért a helyi segítők kipakoltak, majd irány a víz. Az igazi sajátosság, hogy a Wall kivételével, bárhonnét indultunk is (Coral garden, Cleaning station) mindig olyan hosszút merültünk, hogy a végén még útba ejtettük a Libertyt és a vele szemközti bázisunkon jöttünk ki. Ez azért teljesítmény igazán, mert az én fotós és férjem videós pepecselései miatt, ezek a merülések 90-100 percesekre sikeredtek. Igaz, ekkor már nem dagadtak a palackjaink. Helyi vezetőnk a végére már rendesen fázott, elunta a bogarászást, így menet közben sokszor búcsút intett, majd otthagyott bennünket és kimenekült a vízből. Ezt már az elmúlt évek tapasztalatai alapján bátran tette, hisz szerinte lassan jobban ismerjük Tulambent a víz alatt, mint néhány ottani guide.
Mivel itt mindig a Puri Madha-val merültünk, nem tudok párhuzamot vonni más helyi bázisokkal. Egy biztos, hogy egy remek vezetővel (Mr. Bagong), aki a víz alatt a legapróbb bizbaszt is lelkesen kereste nekünk, és a maga 16 USD / merüléseivel, – amik akkor indultak, amikor mi szerettük volna, olyan hosszúak voltak, amíg csak bírtuk levegővel, oda mentünk ahova nekünk tetszett – nálunk verhetetlen volt mind árban, mind „kiszolgálásban”. Sok-sok jót hallottunk egyéb helyekről is, de ilyen mértékű komfortot, nem tudom ad-e bármelyik is?

A környező merülőhelyek közül jártunk Kubu-n és Seraya-n, ahova szintén kocsival mentünk és „eljukungoztunk” pigmy-re vadászni Alam Andára. Sajnos én egy merülést kénytelen voltam kihagyni (címszavakban: aznap butaságot csináltam, kevés folyadék, sok dekó), így „csak” 19 jött össze az ott töltött 6 nap alatt. Igaz, ez a merülések teljes hosszát tekintve kb. 30 normális, egy órás merülésnek felelt meg.

Az utolsó esténket a régmúlt idők úttörőtáboros érzése lengte körül. A srácok a parton halat és csirkét sütöttek nekünk, együtt elfogyasztottuk, majd sörözés közben gyönyörű helyi muzsikával szórakoztattak bennünket.

Gitároztak, doboltak, énekeltek, táncoltak és az egész olyan igazi volt. Látszott, hogy mindezt szívből és örömmel tették, nem csak a „boulékat” (helyi szleng: turista) akarták mulattatni, ők is remekül szórakoztak. Gyönyörű holdfényes éjszaka volt, a pálmafák alatt a tűz mellett ültünk, lágy gitárszó az egyik, míg a tenger görgette kavicsok monoton zúgása a másik irányból. Fantasztikus hangulatú búcsúeste volt.

Másnap reggel felkerekedtünk és búvárprogramunk utolsó állomására, Padangbai-ba indultunk. Mivel a srácok az út során elég jól belejöttek már a vezetésbe, kicsit ismét nehezítettünk a feladaton és nem a szokványos, rövid és gyors útvonalon indultunk célállomásunk felé. A sokkal szebb, de lényegesen keményebb, először a tengerpart vonalát követő, majd a hegyeken átvágó, Amed-i utat választottuk.

Az első etap még mindenkinek nagyon tetszett. Az út közvetlenül a part mellett, de szintben jócskán felette futott, gyönyörű kilátást nyújtva a vidékre, háttérben az Agunggal. Aztán később jött a „feketeleves”. A szinte egy nyomsávú hegyi szerpentin úton szemből is közlekedtek, óriási gödrök éktelenkedtek rajta és néha komoly vízfolyások is keresztezték azt. No nem hidakkal, simán az úttesten áthömpölyögve. A kaján kis mosoly ismét becsücsült a szám sarkába. Én már kétszer is jártam erre, sejtettem mire számíthatunk, de az úttest állapotának ilyen mérvű romlása még engem is meglepett. No fiúk, akkor most ismét meg lehet mutatni, mit tudtok a volán mögött! Nem részletezem, legyen elég annyi, hogy menet közben egyszer még bevártam őket (kb. 10 perc várakozás) és megegyeztünk, hogy majd Padangbai-ban találkozunk, addig mindenki a maga tempóját követi. Mire ők odaértek mi már leraktuk a búvármotyót a bázison, becuccoltunk a szállodába és a welcome drinket szürcsöltük. Azért ez így kicsit csúsztatás, mert ők menet közben egy vízi palotát is megnéztek. Ha ezt kihagyták volna, az üdvözlő ital már nekünk sem fért volna bele az időnkbe.

Még aznap délutánra és éjszakára lebeszéltünk a bázissal egy-egy merülést. A délutáni azonban olyan viharos véget ért, hogy az éjszakait elnapoltuk. Mire kijöttünk a vízből annyira feltámadt a szél, hogy nem volt ajánlatos sötétedés után ismét vízre szállni. Olyan nagyon nem búsultunk, egy jó vacsorával kárpótoltuk magunkat. Egyetlen aggályunk csak az volt, hogy a következő 2 nap szép idő legyen, mert így mindkét napra 3-3 merülésünk maradt. Szerencsére az Istenek itt is figyeltek ránk. Éjszaka többször is hatalmas eső esett, de mindkét nap remek időt fogtunk ki. Meglátogattuk a Mimpang, Tepekong és Biaha szirtek/szigetek merülőhelyeit és élveztük az ide-oda tologató áramlásos merüléseket. Egyetlen problémám, a néha hullámokban akár 25 fokra is lehűlő, az addigi 30 fok után szokatlanul hideg víz volt. Így aztán itt nem háborogtam a 60 perces merülési limit miatt.

A három nap nagyon gyorsan elszállt, elérkezett a túra legnehezebb része. Be kellett menni Kutára. Úgy terveztük, hogy az utolsó másfél napot már valahol a repülőtér közelében töltjük, minél kevesebbet kelljen a gép indulása előtt autózni. Kis shopping, csavargás a környéken. Természetesen, ha már egyszer Bali „Siófokán” voltunk, mi is beálltunk a sorba. Megnéztük Uluwatu gyönyörű kilátással büszkélkedő templomát és a Jimbaram-i soron letudtuk a turisták kötelező vacsoráját is, a naplementében. Bevallom, igyekszem elkerülni az ilyen helyeket, de azt is, hogy azért nem volt gusztustalan a homokba rakott székeken ülve, mindenféle földi / vízi jóval terített asztal mellől nézni, hogy esik a nap a tengerbe.

Záró képsornak megfelelt ez a Bali is.

Mivel a gépünk csak este 10 óra után indult, 2 éjszakára foglaltunk még itthonról szállást. Így nem kellett a szállodát délig elhagyni (vagy fél napos hosszabbítással este 6-ig) és este 8 után, frissen zuhanyozva, kipihenten indulhattunk ki a reptérre. Bérelt autókat leadtuk, poggyászt feladtuk, és mivel rajtunk már több nem múlhatott, nem tehettünk mást, a pilóták kezébe adtuk sorsunkat. Visszafele ismét egy Singapur és Doha megállást beiktatva, másnap nem sokkal ebéd után érkeztünk Bécsbe. Az autónk megvolt a parkolóban, el is indult, így ismét egy tökéletes, minden pontjában és percében a tervezettnek tökéletesen megfelelő nyaralást tudhattunk magunkénak.

Selamat jalan, még látjuk egymást!

Oszd meg a cikk tartalmát a fenti szolgáltatásokon keresztül!

5 hozzászólás »

  • Dóri hozzászólása:

    Szuper kis leírás volt, nagyon érzékletesen írtad le a történteket.

  • Darda hozzászólása:

    Szuper kis leírás volt, nagyon érzékletesen írtad le a történteket.
    +1

  • Évi hozzászólása:

    Köszi Dóri és neked is (+1) Darda!
    Igyekeztem, bár az írói véna teljes hiányában, nem volt egyszerű. :)Ennyi jött ki belőle, nagyon örülök, ha érdekesre sikeredett.

  • Ottó hozzászólása:

    Gratulálok! szépek a képeid, és tetszett az útleírásod.
    Ezentúl komplett élménybeszámolókat kérünk…. folyt ősszel…
    Puszi: Ottó

  • Évi hozzászólása:

    Kösz Ottó, majd igyekszem megfelelni az elvárásoknak 🙂

Szólj hozzá most, kíváncsiak vagyunk a véleményedre!

Ha hivatkozni akarsz erre az oldalra, használd a trackback címet.
Ezen cikk RSS csatornájára feliratkozhatsz, kattints ide: Feliratkozom RSS-re!

Hozzászólásodban próbálj a témánál maradni, ha lehet, ne SPAM-elj! Köszönjük!

Hozzászólásodban az alábbi HTML kódokat is használhatod "csinosításhoz":
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

A blogon engedélyezettek a Gravatar képek. Ha szeretnéd, hogy a hozzászólásodhoz kép is megjelenjen, regisztrálj a Gravatar weboldalon!