A Miss Scuba magyar női búvárportál kizárólag a Nőkre koncentrál. Minden egyes téma, felszerelés, ékszer és póló amit ajánlunk Nőknek szól.
Egy interaktív női búvárportál ihletett minket, ahol segítjük egymást és ha valami bevállt, akkor azt megosztjuk másokkal, legyen az túra, felszerelés, vagy bármilyen búváros téma, amiről beszélnél.
Mindegy, hogy csak tervezgeted életed első merülését, vagy tapasztalt, több száz merüléssel rendelkező búvár vagy, itt egyekszünk egybe gyűjteni minden olyan információt, ami érdekelhet.
Olvasd el a teljes cikket »A Vörös-tenger és az Indiai óceán élőlényeinek megismerési lehetőségét kínálja a prospektus, interaktív játékokkal nem csak gyerekeknek. Meg kell mondjam, nagyon csalódást jelentett, pedig már nagyon vártam, hogy láthassam, mert sok jót hallottam róla.
Az első három helyiség után, gondoltam magamban, hogy biztos én vagyok túl elfogult, hisz aki már “megízlelte” a Vörös-tenger csodáit, az már nem tud gyönyörködni egy ilyen helyen. Aztán rá kellett jönnöm hogy többről van itt szó, hisz a magyar Tropikáriumban ennyire nem éreztem rosszul magam.
ó, ó, ma közölte a tulaj, hogy anyagilag nem olyan jól jövedelmező a mi bázisunk, így hát bezárja hónap végén. (kár, hogy nem elsejét írunk, hanem huszonkettedikét, cseszd meg). Kösz, hogy szóltál!!! Ez milyen már???
Szegény főnököm, 3,5 éve bázisvezető, átküldték a másik bázisról ide októberben, most meg közlik vele, hogy egy hét és viszlát??? Ez mi??? Mondta, hogyha mást nem, visszamegy oktatni, mit csináljon, családja van. Remélem talál bázisvezetői munkát és akkor mehetek (fő a pozitív hozzáállás).
Olvasd el a teljes cikket »Éppen 14 hónap telt el azóta, hogy víz alatt jártam. Közben megszületett a kislányom, így egyáltalán nem bánom a kimaradt időt, tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis bepótolom.
Már alig vártam, hogy nagy pocak nélkül ismét fel tudjam húzni a neoprén cipzárát és végre semlegesen lebegjek abban a közegben amit annyira szeretek!
Gimnazistaként kezdtem el búvárkodni, akkor, amikor még fel sem találták a búvármellényt, az oktopuszt, és a búvárkomputert, többnyire házi gyártású légzőautomatával merültünk, házilag barkácsolt fotótokkal fényképeztünk, nem volt búvárbolt Magyarországon és az Adriához is csak kétévente egyszer kaptunk kiutazási engedélyt.
Ennek ellenére a merülés, és a tenger szerelem volt első látásra.
Nem születik mindenki eleve búvárnak és ez így van rendjén! Van aki évekig kísérletezik a maszkkal és a légzőcsővel nagyon elszántan, mégis sikertelenül. Sok olyan lánnyal találkoztam már, aki egyáltalán nem hitt abban, hogy megoldható a légzés kizárólag szájon keresztül. Hiába bizonygattam, vagy mutattam be a gyakorlatot, mégis akadtak olyanok, akiknél megállt a tudomány, sehogy sem jött össze és hiába hoztam fel “számtalan” példát az életből amikor mi lányok, ezt a feladatot igenis megoldjuk.
Olvasd el a teljes cikket »Utolsó nap már nem sokat búvárkodhattunk, mert repülés előtt 24 órával már nem tanácsos merülni.
A legutolsó helyszín az indulási kikötőhöz visszatérve Gotta Marsa Alam zátonyánál történt.
Annak rendje és módja szerint megtartották a részletes tájékoztatót a tervezett útvonalról. Csalódottan vettem tudomásul [...]
Véleményem szerint a Vörös tenger egyik legszebb hajójával futottunk ki.
A Cassiopeia magyar hajó, kb. 5 éve épült és 5 csillagosnak számít a búvárkodáshoz használt hajókhoz képest. Minden kabinban saját fürdőszoba és légkondicionáló is van. A hajó 40 méter hosszú és 8 méter széles, tehát a viszontagságos időjárásnál is simán helyt áll. Eddig fele vagy harmad ekkora hajókkal mentem [...]
Jó kis utazás volt! Nagyon jó csapat verődött össze. Huszonegy búvárral a fedélzeten kifutottunk a Vörös tenger nyílt vízeire egy egyhetes Mélydéli szafarira. Cél a Ráktérítőtől délre található St. John’s zátonyok voltak a Cassiopeia hajóval.
Az időjárás előrejelzés hatással volt az eredeti túratervre, mert a Kapitány egyből nagy sebességgel délnek vettek az irányt, hogy elmeneküljünk a Hurghada felől érkező vihar elől. Kiderült, hogy jó döntés volt, mert így csak 1 napig hullámzott a tenger, a többi napokon tükörsima víz fogadott minket….
Olvasd el a teljes cikket »…avagy búvártúra a paradicsomban
Az egész út úgy indult, hogy januárban kaptam egy rendkívül kedvező ajánlatot a Qatar-tól Balira. Gondoltuk, ezt kár lenne kihagyni, miért is ne mennénk vissza?
Ilyen kedvező árú repülőjegyet még nem láttam, rögtön le is csaptam egy szép május közepei indulású, június elejei hazautazású időpontra.
Egy igazán tarka portfólió Némethné Mánfai Évától.
Szerencsére jó ideje viszi magával a kameráját is víz alá és ha már ott van, akkor használja is. A kilencvenes évek óta búvárkodik és fotózik.
Körbeutazta és megörökítette a világ legszebb merülőhelyeit, azok legapróbb lakóit és legnagyobb fenevadjait.